Keblinger

Keblinger

Fradi Mini "B" torna Pesterzsébet

| 2014. március 25., kedd
Lassan vége a szezonnak, így a gyerekek örülnek minden olyan lehetőségnek, ahol még a nyári szárazedzéses időszak előtt összemérhetik jégen az erejüket más klubok csapataival. Ez a hétvége a szuperminisek sikerén túl a minisek két B csapatának is izgalmas volt, hiszen most rendezett a Fradi Mini B bajnokságot a pesterzsébeti csarnokban. 
A tornán az FTC, a Budai Bocsok, A Vasas, a KMH-Veres, a Jászberényi Fókák, a Tisza Volán-Szegedi Vízmű és az UTE vett részt két csapattal. 
A bajnokságon minkét csapatunk derekasan küzdött. Részben a papírforma szerint zajlottak a mérkőzések, bár az utóbbi idők kevés jégideje miatt a fiaink kicsit nehezebben vették fel a ritmust az elején, de a végén már szinte legyőzhetetlenekké váltak. 
Nem lehet kihagyni persze a hírből azt, hogy természetesen az UTE - Fradi "El Clásico" a várakozásoknak megfelelő izgalmakat hozta, de a fiúk keményen odatették magukat a mérkőzésen és a nehéz fizikai és lelki terhelés ellenére a hihetetlen önfeláldozás és összetartás meghozta gyümölcsét.


 

Copyright © 2014 UTEHOKI UTÁNPÓTLÁS , from Snow-Motion free blogger template by Dzignine